Az új munkavédelmi politikáról tárgyalnak a döntéshozók

Munkavédelem Budapest

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának első őszi ülésén az új munkavédelmi politika lesz az egyik tárgyalási pont. A szabályozás megalkotásánál figyelembe veszik az idősödő dolgozók munkavédelmi szempontjait, valamint a tájékoztatás, képzés szükségességét, illetve annak modernizálását. A felmérések szerint naponta akár 4000 munkavállaló marad távol a munkahelyéről valamilyen munkahelyi baleset miatt. Ez több millió, milliárd forintba kerül az egészségbiztosítási kasszának.

A megújuló politika célja a munkavédelem erősítése, a munkahelyi balesetek számának visszaszorítása, valamint a munkakörülmények fejlesztése, mindez erősebb kormányzati szerepvállalás mellett.

A tárgyalásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) folytatja le.

A munkatársak munkából való elmaradása nemcsak az egészségbiztosítási kasszának jelent kiadást, hanem a munkáltatónak is, amellyel romlik a vállalkozás versenyképessége. A tárgyalásokat megalapozó tanulmány az alábbi fontos területeket fogalmazza meg:

  • vállalkozások versenyképességének fejlesztése a munkakörülmények, eszközök fejlesztésével

  • jó gyakorlatok átvétele, elsősorban új vállalkozások számára

  • önálló baleset-biztosítási ágazat bevezetése a munkaadók számára, amellyel munkavédelmi fejlesztések ösztönözhetők lennének

  • oktatásban szükség van a munkavédelmi ismerek átadására is

Kíváncsian várjuk az új munkavédelmi politika irányelveit.